"...A magányba akarsz vonulni, atyámfia? Keresni akarod az önmagadhoz vezető utat? Vesztegelj még egy keveset és hallgass meg.
"Aki keres, az maga is könnyen elvész. Minden magányosság vétek." - így szól a nyáj. És te sokáig tartoztál a nyájhoz.
A nyáj szava benned is visszhangozni fog még.És ha azt mondod: "nincs többé egy lelkiismeretem veletek", e szó panasz és fájdalom leszen.
Lám, még ezt a fájdalmat is az a közös lelkiismeret szülte: és e lelkiismeret végső ragyogása tündöklik még szomorkodásodon.
De ha te szomorokodásod utját akarod követni, hát melyik az önmagad felé való út? Mutasd meg arra való jogodat és erődet!
Uj erő és uj jog vagy-e? Első mozgás? Magából gördülő kerék? Tudsz csillagokat is arra kényszeríteni, hogy körülötted forogjanak?
Jaj, annyiféle a nagyság iránti mohóság! és a nagyravágyók annyit rángatóznak! Mutasd meg hogy nem vagy sem mohó, sem nagyravágyó.
Annyi nagy eszme van, mi csak fujtató módjára hat, felfu és még üresebbé tesz.
Szabadnak tartod magad? Uralkodó eszmédet akarom hallani és nem azt, hogy igából szabadultál.
Olyan vagy-e, kinek szabad volt az igától megmenekedni? Van olyan, ki utolsó értékét vetette el, mikor szolgaságát eldobta.
Szabad! mitől? Mit érdekli az Zarathustrát! De szemed vidáman hirdesse: szabad! de mely célra?
Tudod-e te magadn megteremteni magadnak a jót és rosszat és akaratodat törvény gyanánt magad fölé alkalmazni? Tudsz-e magad a birád és törvéyed megbosszulója lenni?
Rettenetes az önmaga törvényének birájával és megbosszulójával való egyedüllét. Igy vetődik ki egy csillagzat a rideg ürbe és az egyedüllét fagyos lehelletébe.
Ma még a sokak miatt szenvedsz, te magányos, ma még megvan bátorságod s reményed egészen.
De egykoron elbágyaszt majd a magány, büszkeséged megtörik, bátorságod dul, ful. Egyszer csak kiáltani fogsz: "Egyedül vagyok!"
Egyszer csak eltünik szemed elől, amit fenségesnek tartottál s közelből mered rád, amit aljasnak néztél; még a benned való fenséges is ijeszteni fog, mint a kisértet. Egyszer csak kiáltani fogsz: "Minden hamis!"
Vannak érzések, melyek a magányost meg akarják ölni, ha nem sikerül nékik, maguknak kell elpusztulniok. Hanem tudsz-e te gyilkos lenni, te?
Ismered már-e szót, atyámfia: "megvetés"? És igazságod ama kinját, hogy igaz légy olyanokhoz, kik téged megvetnek?
Sokakat kényszerítesz arra, hoy felőled ujat tanuljanak, ezt keményen a rovásodra irják. Közelükbe kerültél s mégis elmentél mellettük: ezt soha neked meg nem bocsájtják.
Tulmégy rajtok: de minél magasabbra hágsz, annál kisebbnek lát az irigység szeme. És legjobban gyűlölik azt, aki repül.
"Hogy is lehetnétek ti igazságosak irántam! - így kell szólnod - hiszen én a ti igazságtalanságotokat választom osztályrészül!"
Igaztalanságot s piszkot szórnak a magányosra: de atyámfia, ha csillag akarsz lenni, ezért csak ugy kell nekik is világítanod.
És őrizkedjél a jóktól és igazaktól! Szeretik megfeszíteni azokat, kik önmaguk teremtik erényüket, - gyűlölik a magában járót.
Őrizkedjél a szent együgyüségtől is! Mindent szentségtelennek tart, ami nem együgyü; a tüzzel is szeret játszani, a máglyák tüzével.
És őrizkedjél szereteted rohamaitól is! Nagyon hirtelen nyujt kezet a magányos annak, akivel találkozik.
Olyik embernek ne nyujts kezet, csak karmot, és azt szeretném, ha karmod éles is volna.
De leggonoszabb ellenséged, akire bukkanhatsz, mindig önmagad leszel, magadnak; majd leselkedel magadra barlangokban s erdőkben.
Magányos ember, te a magad felé vezető utat járod! És magad előtt vezet el utad, és saját hét ördögöd előtt.
Magad leszel magadnak eretnekje, boszorkánya, prófétája és bolondja, kételkedője, szentségtörője és gonosztevője.
Égesd meg magad saját lángodban: mikép akarnál megujhodni, ha előbb el nem hamvadtál!
Magányos ember, az alkotás utját járod, hét ördögödből istent akarsz magadnak alkotni!
Magányos ember, a szeretet utját járod, önmagadat szereted és ezért megveted magad, a hogy csak az vet meg, aki szeret.
Teremteni akar aki szeret, mert megvet! Mit tud az a szeretetről, kinek nem kelle épen azt megvetni, amit szeretett!
Szereteteddel és alkotásoddal vonulj a magányba, atyámfia; az igazság pedig csak lassan fog utánad sántikálni.
Könnyeimmel vonulj magányodba, atyámfia. Szeretem azt, aki magán fölül akar teremteni és ebbe belepusztul. -
Így szólott Zarathustra.

/F. Nietzsche: Zarathustra/

Wouldst thou go into isolation, my brother? Wouldst thou seek the way unto thyself? Tarry yet a little and hearken unto me.
"He who seeketh may easily get lost himself. All isolation is wrong": so say the herd. And long didst thou belong to the herd.
The voice of the herd will still echo in thee. And when thou sayest, "I have no longer a conscience in common with you," then will it be a plaint and a pain.
Lo, that pain itself did the same conscience produce; and the last gleam of that conscience still gloweth on thine affliction.
But thou wouldst go the way of thine affliction, which is the way unto thyself? Then show me thine authority and thy strength to do so!
Art thou a new strength and a new authority? A first motion? A selfrolling wheel? Canst thou also compel stars to revolve around thee?
Alas! there is so much lusting for loftiness! There are so many convulsions of the ambitions! Show me that thou art not a lusting and ambitious one!
Alas! there are so many great thoughts that do nothing more than the bellows: they inflate, and make emptier than ever.
Free, dost thou call thyself? Thy ruling thought would I hear of, and not that thou hast escaped from a yoke.
Art thou one ENTITLED to escape from a yoke? Many a one hath cast away his final worth when he hath cast away his servitude.
Free from what? What doth that matter to Zarathustra! Clearly, however, shall thine eye show unto me: free FOR WHAT?
Canst thou give unto thyself thy bad and thy good, and set up thy will as a law over thee? Canst thou be judge for thyself, and avenger of thy law?
Terrible is aloneness with the judge and avenger of one`s own law. Thus is a star projected into desert space, and into the icy breath of aloneness.
To-day sufferest thou still from the multitude, thou individual; to-day hast thou still thy courage unabated, and thy hopes.
But one day will the solitude weary thee; one day will thy pride yield, and thy courage quail. Thou wilt one day cry: "I am alone!"
One day wilt thou see no longer thy loftiness, and see too closely thy lowliness; thy sublimity itself will frighten thee as a phantom. Thou wilt one day cry: "All is false!"
There are feelings which seek to slay the lonesome one; if they do not succeed, then must they themselves die! But art thou capable of it--to be a murderer?
Hast thou ever known, my brother, the word "disdain"? And the anguish of thy justice in being just to those that disdain thee?
Thou forcest many to think differently about thee; that, charge they heavily to thine account. Thou camest nigh unto them, and yet wentest past: for that they never forgive thee.
Thou goest beyond them: but the higher thou risest, the smaller doth the eye of envy see thee. Most of all, however, is the flying one hated.
"How could ye be just unto me!" - must thou say - "I choose your injustice as my allotted portion."
Injustice and filth cast they at the lonesome one: but, my brother, if thou wouldst be a star, thou must shine for them none the less on that account! And be on thy guard against the good and just! They would fain crucify those who devise their own virtue--they hate the lonesome ones.
Be on thy guard, also, against holy simplicity! All is unholy to it that is not simple; fain, likewise, would it play with the fire--of the fagot and stake.
And be on thy guard, also, against the assaults of thy love! Too readily doth the recluse reach his hand to any one who meeteth him.
To many a one mayest thou not give thy hand, but only thy paw; and I wish thy paw also to have claws.
But the worst enemy thou canst meet, wilt thou thyself always be; thou waylayest thyself in caverns and forests.
Thou lonesome one, thou goest the way to thyself! And past thyself and thy seven devils leadeth thy way!
A heretic wilt thou be to thyself, and a wizard and a sooth-sayer, and a fool, and a doubter, and a reprobate, and a villain.
Ready must thou be to burn thyself in thine own flame; how couldst thou become new if thou have not first become ashes!
Thou lonesome one, thou goest the way of the creating one: a God wilt thou create for thyself out of thy seven devils!
Thou lonesome one, thou goest the way of the loving one: thou lovest thyself, and on that account despisest thou thyself, as only the loving ones despise.
To create, desireth the loving one, because he despiseth! What knoweth he of love who hath not been obliged to despise just what he loved!
With thy love, go into thine isolation, my brother, and with thy creating; and late only will justice limp after thee.
With my tears, go into thine isolation, my brother. I love him who seeketh to create beyond himself, and thus succumbeth.-
Thus spake Zarathustra.

/Thus spake Zarathustra, by F. Nietzsche/

 
Also sprach Zarathustra, by Michał Karcz (http://karezoid.deviantart.com/)