HTML

Nocturnal Cultural

Kulturgyöngyszemek kritikái tőlem. -- Culture-critics by me.

Tags

Friss topikok

Linkblog

Feedek

XML

2009.10.03. 22:03 Mornambar-Totto

Az év zenekaros képe / The No1 band photo of the year

Szerintem ez akkora kép, hogy....

 

rögtön utána a N°2: :D

 

köszönet értük  Henri Käcknek! ( http://henrikack.deviantart.com/ )

Leave a comment

Tags: zene art művészet music


2009.10.01. 15:08 Mornambar-Totto

Az Aloéfa birodalma / The Empire of the Aloe Wood

Két zenei albumról kaptok most egy kis szösszenetet, a kettőt csak témája, hangulata és - furcsamód- megjelenési ideje köti össze.

Empyrium: Weiland (2002)
A német együttest 1994-ben hozta létre Markus Stock (alias Ulf Schwadorf) és Andreas Bach. Kettejükhöz az évek során jópár bajtárs és kisegítőzenész csatlakozott, egészen 2002-es feloszlásukig - ez időig négy stúdiólemezzel gazdagították a zenetörténelmet. Az első két album zeneileg népi elemekkel kevert, My Dying Bride / Opeth - típusú doom/death metal anyagnak tekinthetők, ezeket a teljesen akusztikus, neofolkként aposztrofálható Where at Night the Wood Grouse Plays c. követte; tulajdonképpen ennek folytatása az igazán remekmű hattyúdaluk, a Weiland. Az anyag tulajdonképpen újkori komolyzenének is tekinthető: az egyes tételek három fő témán belül csoportosulnak. Az első rögtön a legváltozatosabb, legeklektikusabb is: a Heidestimmung (="Pusztai/pogány hangulat") csodálatos zenei kirándulás a benne megénekelt Ödeland földjén, erdein keresztül, ehhez a népdalok, a neofolk, az opera (pl. a'capella) és a black metal főbb stílusjegyeit hívják segítségül. Érdekes a nyitány fuvoladallama, ami engem eléggé a Szegény legény vagyok én... kezdetű népdalra emlékeztet - bár valószínűleg véletlen az eset, elképesztő hogy tulajdonképpen ugyanarra a témára többszáz mérfölddel (és esztendővel) arrébb hasonló dallam születik.
A második fejezet nincs tételekre osztva: a Waldpoesie (="Erdei költemény") egyetlen bő negyedórás track a korongon. Zeneileg az előző dalok hangszerparkját használja, azonban sokkal cselekményközpontúbb, s a koncepciót a szöveg is alátámasztja. A sok váltás, a többféle ének (bariton, suttogás és károgás mind előfordul itt is) és a sztori szinte filmszerűvé teszik.
A harmadik rész, a Wassergeister ("Vízilelkek") sokkal tagoltabb, elmélyültebb (trendi szóval: "elszállósabb") hangulatzene, melyet uj hangszer: a zongora dob fel. Lassú, elgondolkodtató szerzemények végén az üresség, a Nix tavába fullad a mű, mi pedig a másik oldalon ébredünk fel... ideát.
2006-ban az Empyrium kiadott még egy válogatáslemezt, két új dallal, melyek bár jól sikerültek, nincs meg bennük az a varázs, mely a Weiland dalait áthatja a mai napig áthatja. Bár fentebb úgy tűnhet, a black metal szellemében fogant a mű, erről szó nincs: a pár sornyi károgó ének csak szinesítésként van jelen, így ajánlom azoknak is akik nincsenek kibékülve a fémesebb zenékkel.

 Letölthető itt: http://www.megaupload.com/?d=0UQJCFAI

 

***

Agalloch: The Mantle (2002)
A portlandi csapat 1995-ben alakult meg, a motor mai napig a gitáros / énekes / zeneszerző John Haughm. Zenéjük sokkal zártabb germán kollegáiknál, habár az egyik "legeurópaibb" hangzású amerikai csapatról van szó. Albumaikon is a népi, természetközeli hangvétel a meghatározó, amit modern doom metal és neofolk stílusban fejeznek ki, beleszőve blackes vagy post-rockos elemeket - egyik legjobb lemezük, a sorban második The Mantle is tartalmaz karcosabb toroktémákat és effektezett gitárdallamokat, sok autentikus hangszer (fafúvósok, mandolin, vadászkürt, stb., sőt a The Lodge számban még szarvaskoponya is!) színesíti a repertoárt. A Death in June-osra vett intro után 7 dal alkotja a keretet, ezek főleg hosszabb tételek, váltakozva: egy szövegesre egy instrumentális következik. Kétségbeesett és sötét, mégis szép és élvezhető dalok íródtak a lemezre. Nem is emelném ki egyiket se, a lemez egységes és jól felépített, bár mindegyik tétel önmagában is élvezetes lehet. A bevezetőtéma újbóli felcsendülése után egy amolyan ráadás szám zárja a korongot, egy akusztikus, jó hangulató kis balladácska, ami csak a cseresznyeszem a tejszínhabon.
Érdekes hallgatnivaló, akárcsak legutóbbi EP-jük, melyen főleg akusztikus és ambient-alapú dalok sorakoznak, a Wicker Man c. film ihletésében.

Letölthető: http://www.mediafire.com/?tjqzwmxxqqq

Leave a comment

Tags: zene music


2009.09.30. 23:30 Mornambar-Totto

Az Alkotó útja / The Way of the Creating Man

"...A magányba akarsz vonulni, atyámfia? Keresni akarod az önmagadhoz vezető utat? Vesztegelj még egy keveset és hallgass meg.
"Aki keres, az maga is könnyen elvész. Minden magányosság vétek." - így szól a nyáj. És te sokáig tartoztál a nyájhoz.
A nyáj szava benned is visszhangozni fog még.És ha azt mondod: "nincs többé egy lelkiismeretem veletek", e szó panasz és fájdalom leszen.
Lám, még ezt a fájdalmat is az a közös lelkiismeret szülte: és e lelkiismeret végső ragyogása tündöklik még szomorkodásodon.
De ha te szomorokodásod utját akarod követni, hát melyik az önmagad felé való út? Mutasd meg arra való jogodat és erődet!
Uj erő és uj jog vagy-e? Első mozgás? Magából gördülő kerék? Tudsz csillagokat is arra kényszeríteni, hogy körülötted forogjanak?
Jaj, annyiféle a nagyság iránti mohóság! és a nagyravágyók annyit rángatóznak! Mutasd meg hogy nem vagy sem mohó, sem nagyravágyó.
Annyi nagy eszme van, mi csak fujtató módjára hat, felfu és még üresebbé tesz.
Szabadnak tartod magad? Uralkodó eszmédet akarom hallani és nem azt, hogy igából szabadultál.
Olyan vagy-e, kinek szabad volt az igától megmenekedni? Van olyan, ki utolsó értékét vetette el, mikor szolgaságát eldobta.
Szabad! mitől? Mit érdekli az Zarathustrát! De szemed vidáman hirdesse: szabad! de mely célra?
Tudod-e te magadn megteremteni magadnak a jót és rosszat és akaratodat törvény gyanánt magad fölé alkalmazni? Tudsz-e magad a birád és törvéyed megbosszulója lenni?
Rettenetes az önmaga törvényének birájával és megbosszulójával való egyedüllét. Igy vetődik ki egy csillagzat a rideg ürbe és az egyedüllét fagyos lehelletébe.
Ma még a sokak miatt szenvedsz, te magányos, ma még megvan bátorságod s reményed egészen.
De egykoron elbágyaszt majd a magány, büszkeséged megtörik, bátorságod dul, ful. Egyszer csak kiáltani fogsz: "Egyedül vagyok!"
Egyszer csak eltünik szemed elől, amit fenségesnek tartottál s közelből mered rád, amit aljasnak néztél; még a benned való fenséges is ijeszteni fog, mint a kisértet. Egyszer csak kiáltani fogsz: "Minden hamis!"
Vannak érzések, melyek a magányost meg akarják ölni, ha nem sikerül nékik, maguknak kell elpusztulniok. Hanem tudsz-e te gyilkos lenni, te?
Ismered már-e szót, atyámfia: "megvetés"? És igazságod ama kinját, hogy igaz légy olyanokhoz, kik téged megvetnek?
Sokakat kényszerítesz arra, hoy felőled ujat tanuljanak, ezt keményen a rovásodra irják. Közelükbe kerültél s mégis elmentél mellettük: ezt soha neked meg nem bocsájtják.
Tulmégy rajtok: de minél magasabbra hágsz, annál kisebbnek lát az irigység szeme. És legjobban gyűlölik azt, aki repül.
"Hogy is lehetnétek ti igazságosak irántam! - így kell szólnod - hiszen én a ti igazságtalanságotokat választom osztályrészül!"
Igaztalanságot s piszkot szórnak a magányosra: de atyámfia, ha csillag akarsz lenni, ezért csak ugy kell nekik is világítanod.
És őrizkedjél a jóktól és igazaktól! Szeretik megfeszíteni azokat, kik önmaguk teremtik erényüket, - gyűlölik a magában járót.
Őrizkedjél a szent együgyüségtől is! Mindent szentségtelennek tart, ami nem együgyü; a tüzzel is szeret játszani, a máglyák tüzével.
És őrizkedjél szereteted rohamaitól is! Nagyon hirtelen nyujt kezet a magányos annak, akivel találkozik.
Olyik embernek ne nyujts kezet, csak karmot, és azt szeretném, ha karmod éles is volna.
De leggonoszabb ellenséged, akire bukkanhatsz, mindig önmagad leszel, magadnak; majd leselkedel magadra barlangokban s erdőkben.
Magányos ember, te a magad felé vezető utat járod! És magad előtt vezet el utad, és saját hét ördögöd előtt.
Magad leszel magadnak eretnekje, boszorkánya, prófétája és bolondja, kételkedője, szentségtörője és gonosztevője.
Égesd meg magad saját lángodban: mikép akarnál megujhodni, ha előbb el nem hamvadtál!
Magányos ember, az alkotás utját járod, hét ördögödből istent akarsz magadnak alkotni!
Magányos ember, a szeretet utját járod, önmagadat szereted és ezért megveted magad, a hogy csak az vet meg, aki szeret.
Teremteni akar aki szeret, mert megvet! Mit tud az a szeretetről, kinek nem kelle épen azt megvetni, amit szeretett!
Szereteteddel és alkotásoddal vonulj a magányba, atyámfia; az igazság pedig csak lassan fog utánad sántikálni.
Könnyeimmel vonulj magányodba, atyámfia. Szeretem azt, aki magán fölül akar teremteni és ebbe belepusztul. -
Így szólott Zarathustra.

/F. Nietzsche: Zarathustra/



Wouldst thou go into isolation, my brother? Wouldst thou seek the way unto thyself? Tarry yet a little and hearken unto me.
"He who seeketh may easily get lost himself. All isolation is wrong": so say the herd. And long didst thou belong to the herd.
The voice of the herd will still echo in thee. And when thou sayest, "I have no longer a conscience in common with you," then will it be a plaint and a pain.
Lo, that pain itself did the same conscience produce; and the last gleam of that conscience still gloweth on thine affliction.
But thou wouldst go the way of thine affliction, which is the way unto thyself? Then show me thine authority and thy strength to do so!
Art thou a new strength and a new authority? A first motion? A selfrolling wheel? Canst thou also compel stars to revolve around thee?
Alas! there is so much lusting for loftiness! There are so many convulsions of the ambitions! Show me that thou art not a lusting and ambitious one!
Alas! there are so many great thoughts that do nothing more than the bellows: they inflate, and make emptier than ever.
Free, dost thou call thyself? Thy ruling thought would I hear of, and not that thou hast escaped from a yoke.
Art thou one ENTITLED to escape from a yoke? Many a one hath cast away his final worth when he hath cast away his servitude.
Free from what? What doth that matter to Zarathustra! Clearly, however, shall thine eye show unto me: free FOR WHAT?
Canst thou give unto thyself thy bad and thy good, and set up thy will as a law over thee? Canst thou be judge for thyself, and avenger of thy law?
Terrible is aloneness with the judge and avenger of one`s own law. Thus is a star projected into desert space, and into the icy breath of aloneness.
To-day sufferest thou still from the multitude, thou individual; to-day hast thou still thy courage unabated, and thy hopes.
But one day will the solitude weary thee; one day will thy pride yield, and thy courage quail. Thou wilt one day cry: "I am alone!"
One day wilt thou see no longer thy loftiness, and see too closely thy lowliness; thy sublimity itself will frighten thee as a phantom. Thou wilt one day cry: "All is false!"
There are feelings which seek to slay the lonesome one; if they do not succeed, then must they themselves die! But art thou capable of it--to be a murderer?
Hast thou ever known, my brother, the word "disdain"? And the anguish of thy justice in being just to those that disdain thee?
Thou forcest many to think differently about thee; that, charge they heavily to thine account. Thou camest nigh unto them, and yet wentest past: for that they never forgive thee.
Thou goest beyond them: but the higher thou risest, the smaller doth the eye of envy see thee. Most of all, however, is the flying one hated.
"How could ye be just unto me!" - must thou say - "I choose your injustice as my allotted portion."
Injustice and filth cast they at the lonesome one: but, my brother, if thou wouldst be a star, thou must shine for them none the less on that account! And be on thy guard against the good and just! They would fain crucify those who devise their own virtue--they hate the lonesome ones.
Be on thy guard, also, against holy simplicity! All is unholy to it that is not simple; fain, likewise, would it play with the fire--of the fagot and stake.
And be on thy guard, also, against the assaults of thy love! Too readily doth the recluse reach his hand to any one who meeteth him.
To many a one mayest thou not give thy hand, but only thy paw; and I wish thy paw also to have claws.
But the worst enemy thou canst meet, wilt thou thyself always be; thou waylayest thyself in caverns and forests.
Thou lonesome one, thou goest the way to thyself! And past thyself and thy seven devils leadeth thy way!
A heretic wilt thou be to thyself, and a wizard and a sooth-sayer, and a fool, and a doubter, and a reprobate, and a villain.
Ready must thou be to burn thyself in thine own flame; how couldst thou become new if thou have not first become ashes!
Thou lonesome one, thou goest the way of the creating one: a God wilt thou create for thyself out of thy seven devils!
Thou lonesome one, thou goest the way of the loving one: thou lovest thyself, and on that account despisest thou thyself, as only the loving ones despise.
To create, desireth the loving one, because he despiseth! What knoweth he of love who hath not been obliged to despise just what he loved!
With thy love, go into thine isolation, my brother, and with thy creating; and late only will justice limp after thee.
With my tears, go into thine isolation, my brother. I love him who seeketh to create beyond himself, and thus succumbeth.-
Thus spake Zarathustra.

/Thus spake Zarathustra, by F. Nietzsche/

 
Also sprach Zarathustra, by Michał Karcz (http://karezoid.deviantart.com/)

5 comment

Tags: könyv filozófia book philosophy


2009.06.24. 15:53 Mornambar-Totto

best @ totto, 2009/2

Best @ Totto, 2009/2, p1 from rokkertotto on Vimeo.

Best @ Totto, 2009/2, p2 from rokkertotto on Vimeo.

Leave a comment


2009.03.22. 22:34 Mornambar-Totto

best @ totto, 2009/1


Best @ Totto, 2009/1, p1 from rokkertotto on Vimeo.
Best @ Totto, 2009/1, p2 from rokkertotto on Vimeo.

Leave a comment


2009.01.20. 10:52 Mornambar-Totto

best @ totto, 2008


Best @ Totto, 2008, p1 from rokkertotto on Vimeo.


Best @ Totto, 2008, p2 from rokkertotto on Vimeo.

Leave a comment


2009.01.04. 21:41 Mornambar-Totto

Alkonyat / Twilight

Alkonyat
Öregszem... régen kizárt volt, hogy egy adaptációt az alapregény olvasása nélkül nézzek meg; ma már ritkán engedhetem meg ezt a luxust. Szintén, régen nagykanállal ettem a vampírjos dolgokat, most meg szinte noszogatni kell... de megérte, hál'istennek! Szóval adott egy horror/fantasynek tűnő téma, amit ügyesen áttranszformáltak egy romantikus történetté. Igaziból az túlzás, mint amit a kritikák írtak, nekem nem volt nyálas tinisorozat érzésem, bár a romantikából egy fokkal tényleg több volt az én ízlésemnek; mindenesetre ezeket szépen oldották meg, szóval nincs harag (a fáról tájnézős rész nagyon üt!). A szereplők is szimpatikusak voltak, a történet is jó elemekből épül fel, szóval kellemes kis télrevaló darab. A képek sötétek és szépek, a zene szintén nagyon bejött nekem (old school rock és zongorás/szimfonikus soft rock váltogatja egymást). Én simán meg tudnám nézni mégegyszer, ajánlom nektek is!
8 / 10

 

Leave a comment

Tags: film


2008.12.27. 12:36 Mornambar-Totto

BLACKMORE'S NIGHT: SECRET VOYAGE

Ritchie Blackmore, a Rainbow és a Deep Purple hajdani alapítótagja/gitárosa/dalszerzője, valamint felesége, Candice Night immár több mint egy évtizede húzzák a talpunk alá valót közös formációjukban. A Blackmore's Night távol áll szinte mindennemű mesterkéltéségtől, viszont mesteri szerzeményeket kapunk mesteri előadóktól. Zeneileg a folk-rock skatulyát lehetne leginkább rájuk húzni. Jobbára akusztikus zenével van dolgunk, sok meditatív, autentikus, néhol finom elektronikával megfűszerezett ütemmel, s ámbár ezek az évek során újra és újra felhasználásra kerülnek (úgy is mondhatjuk, hogy a zenei fejlődés határértéke 0 plusz végtelenben), profizmusuk feledteti a kissé jogos "egyhangúságot". Az idei album a Secret Voyage nevet viseli, s túl azon hogy mint mondtam, sok újat nem hoz, épp ezért lehet kellemes a frissen ismerkedőknek. Az idei korongot is a balladák uralják, ezek Európa-szerte begyűjtött dallamokból táplálkoznak (angol, francia, ill. német hatások), de a rusz sztyeppékre is eljuthatunk a vérpezsdítő Toast to Tomorrow személyében. Másik kedvenc dalom a Sister Gipsy, illetve az instrumentális Prince Waldeck's Galliard, de mindegyik tétel szeretnivaló a maga nemében. Vannak feldolgozások is a lemezen, Ritchie múltja okán egy Rainbow, de meglepő dolgon új külsőt kap Elvis örökbecsű Can't Help Falling in Love-ja is - bár ezt én személy szerint nem erőltettem volna... Évkezdéshez tökéletes lemez, akinél még tart a szilveszteri hév, annak küldöm bulira a lenti számokat. Mulassatok!
8 / 10

UI: 2009 február 10, Kongresszusi Központ: 5 év után újra pesti koncert!!!
 



For ten years, we can enjoy the common music of Ritchie Blackmore (ex-Deep Purple, ex-Rainbow) and his wife Candice Night. Blackmore's Night plays a very instictive and masterful music, that I could set in the folk-rock style. We rather hear acoustic and relaxingful things, featured with a lot of authentic and some electronic part. Although their sound hasn't changed since the first album, I cannot say Secret Voyage to a boring stuff - moreover, it's again a masterpiece, that also can enjoy old fans and new guys too. We get a lot of ballads as usual that are built from ancient europian (english, french, german) melodies, we can visit teh russian steppes by Toast to Tomorrow, but all of the songs are really nice. There are some covers on the album, a classic Rainbow song and the evergreen Can't Help Falling in Love by Elvis (although, this song isn't work very much I think...). So this is a very good work to the new year, and I send the two songs down for those who are already in Silvester's groove... Enjoy yourselves!
8 / 10

 

Leave a comment

Tags: zene történelem music history


2008.12.26. 20:26 Mornambar-Totto

Steven Saylor: RÓMA / ROMA by Steven Saylor

Saylor könyveit három embercsoportnak lehet ajánlani: egyrészt akik szeretik a Római Birodalmat, kisujjból kirázzák azt, stb. Másrészt azoknak, akik ki nem állhatják, és/vagy nem is ismerik - ők már az első könyv után más véleményen lesznek. Harmadrészt az igényes krimiolvasóknak, mert bár jelen kötetnél ez tárgytalan, de Saylor többi könyve (melyek a ROMA SUB ROSA sorozatnév alatt futnak) remekül megírt történelmi detektívregények. Az írónak hihetetlen tudásanyaga és ambíciója van, ez kisül a munkáiból - és hála olvasmányos és izgalmas írói eszközeinek, ez már az első könyv után is átjön, s mi is fejből mondjuk már az ókori város államszervezetét, hagyományait, ünnepeit... (így nyugodtan ajánlható érettségi előtt állóknak is :)). Az egyszerűen Róma címen futó antológia viszont teljesen más vizekre evez. Egy tucatnyi novellát kapunk, melyek két család fontosabb tagjain át mutatja be a Tiberis-völgy mocsárból világvárossá alakulását, vagyis Róma első ezer évét. A szerző Livius könyveit vette alapul, az abban olvasható mondáknak kereste meg a valódi gyökerét, kiegészítette saját kutatásaival, s mindezt a tőle "szokásos", izgalmas, erőszakos, erotikus stílusban tálalta. Számomra szimpatikus, hogy remek folyamatként érzékelhető a sztori globálisan is: az ősi hegyi népek közösségétől a királyságig, azt megbuktatva az egyre romló köztásaságig, melyet felvált a principátus és az egyre közelebbi jövő: a kereszténység fesejtetése. A legizgalmasabbak persze, amikor közismert történelmi alakok gyűlnek a szereplők köré, ilyenre bőven találukn példát. A kedvencem a Saját sorsának építésze..." című elbeszélés, a pun háború körüli időket mutatja be eléggé egyedi módon. Hátránynak érzem viszont a történetek közti átkötőket: a sokszor évszázados ugrás miatt szinte mindegyik novella hosszú monológokkal kezdődik, amikben ugye felzárkózunk az adott évhez, azonban ez (főleg a Gracchusos résznél) nem sikerült jól, eléggé megakasztja a folyamatos olvasást. Szintén nehezményeztem, hogy Saylor sok helyen túlzottan ragaszkodott az eredeti mondákhoz. Dicséretes persze az ősi történetek tiszteletben tartása, de egy fokkal szerintebben merevebben adoptálta ezeket. Ezeken kívül más hibát nem tapasztaltam, bár egyeseket talán zavarhat a századokon át ismétlődő keresztnevek halmaza (hehehe :D), illetve hát engem személy szerint még egy: a könyv végére már nagyon hiányoztak a Nyomozó Gordianus okos és csípős megjegyzései... úgyhogy máris kezdem a 4. Sub Rosa-könyvet! :)
9 / 10
 



Three type of mankind must read Saylor's books. At first, those who know everything about the Roman Empire, love it, etc. Secondly, those who don't like it and/or don't know much about the theme (they will change their oppinion). Thirdly, those who like exciting detective books, beacuse of his magnificent book series, titled ROMA SUB ROSA. The writer has a huge knowledge and ambition, and the main: he can take them to us by reading. So, after only one book we already know the main state structure, celebrations, traditions of the city (so, it is usuable to read before exams :)). However the recent book is not in the same line. Roma is an anthology, with a dozen of short novels, featuring two familiy through 1000 years, how they live through when the marshes in the dale of river Tiberis alter to a metropolis. Saylor was working of Livy's books, he remade ancient Roman tales to real stories, with a big searching for other sources, and took in an exciting style to us.  I like the global perpetuity of the novels: from the hill tribes to the kingdom, then to the republic and after it the totalitarism; and at the end, we see now the "one ruler - one God" formula. My own favourite is the story about Scipio and Kaeso. On the other hand, I dislike the way how the happenings between two stories are told: every novel begins with long monologues, and they check reading very much. The other thing I don't like is the too stark insistence to the original tales, he could break awax from them even more. There are no other problems for me, however some of you could be disrurbed of the same names through the centuries (hehe :D), and only one thing: at the end of the book I really missed the antastic commentars of Gordianus the Tracker... so I immediatly start to read my next Sub Rosa-episode! :)
9 / 10

Leave a comment

Tags: könyv történelem book history


2008.12.26. 19:57 Mornambar-Totto

LAIBACH:KUNSTDERFUGE

LaiBACH:KunstDerFuge
Kelet-Európa egyik legmeghatározóbb zenei oszlopa a szlovén avantgarde/martial-indusztriál csapat, hiszen rendkívül egyéni és változatos munkásságuk még majd' 30 (!) év után is tud újat mutatni. A 2003-as "übertechnós" WAT majd az azt követő lájtos-poppos Volk után itt az újabb jobbkanyar, egy instrumentális anyag, mégpedig J.S. Bach teljes (fellelhető) A fúga művészetének feldolgozása (még az albumcímben is utalnak rá, a rájuk jellemző humorral). Az anyag kottáról kottára követi a mester elgondolásait, mindössze zongora helyett szintetizátorokon kapunk progresszív EBM zenét (Elektronische Bach-Musik? :)). Így némiképp nehéz is írni róla, hiszen nincsenek szövegek, emlékezetes riffek, vagy más hasonló értékelnivaló dolgok, csak egy nagy halom érdekesség (elvégre csurig van a lemez, 80 perces!), amit lehet elemezgetni, azonban inkább hallgatni kell: van annyira dallamos, hogy háttérzeneként, és van annyira összetett, hogy teljes odafigyeléssel. Én meg nem vagyok akkora szakértője se a komolyzenének, se az elektronikának, így csak fejet hajtok egy általam remeknek vélt lemez előtt, az előbbiek okán ezúttal pontszám nélkül.
 




Laibach is one of the mpre decisive musical groups in Eastern-Europe, due to their really own and varied working in avantgarde/martial-industrial that's still giving new, after 30 (!) years of their start, and not only in their own music style (I don't really know if they have...). After the "hard-techno" WAT album (2003) and the more lighter Volk (2006) now here is the newest right-turn, an instrumental stuff with the performance of JS Bach's "The Art of Fuge". Every note is the same as in the master's sheets, although, instead of piano, we get a really strange, on keyboards played, progressive EBM (Electronic Bach-Music? :)). So it's hard to write anything about it, because there are no lyrics, memorable riffs, and so, only a very lot of interesting things (the length of the album is about 80 minutes!). You can analyze them, but I rather listen to the disc: as background music, or with full concentration, nevermind. And I'm not a genious in classical, nor in electronic music, so without rating, I just advise you to get this album.

 

(bocs a képminőségért, nem volt jobb... / sorry fo the quality of the video...)

Leave a comment

Tags: zene music


2008.12.20. 11:47 Mornambar-Totto

Caspian herceg / Prince Caspian

Narnia Krónikái - Caspian herceg
A Narnia könyvek létezéséről szinte már a Gyűrűk Ura első olvasása alatt (é.: k*rvarégen) tudomásom volt, akárcsak íróik közeli barátságáról, átrágásukra mégis csak az első mozifilm után jutott módom. S bár szerintem a bennük lévő varázs megragadására alapból alkalmatlan egy hollywoody szuperprodukció, Az oroszlán, a boszorkány és a ruhásszekrény filmváltozata mégiscsak egy kellemes mese lett, kíváncsian vártam hát az újabb részt (ami ugyan a 4. könyv, dehát az előbbi film se az első könyvet dolgozza fel...). A végeredmény kissé felemás lett, ennek több oka van. Egyrészt érezhető a Disney jelenléte, akik az első sikere után karolták fel (be?) a produkciót, s nem mondanám hogy előnyére. Kissé sok az érzelgős, (ál)tanulságos és hatásvadász jelenet, kevés az igazán tartalmas, jól megírt párbeszéd. S bizony két és fél óra ezekből még többnek hat. A történetbe is belenyúltak egy-két helyen, ennek egyrészt értelemkönnyítő szerepe van (ott működik), máshol viszont kissé erőltetett (Jégboszorkány megint - minek?). Pozitív eltérés viszont, hogy megpróbálták viszonylag komolyra venni a könyv háttércselekményeit: ez nagy előnye a filmnek, hisz főhős-centrikus mese helyett egy "igazi fantasy-filmet" látunk, intrikás királyokkal, várostrommal, izgalmas vívópárbajjal, miegyébbel; ezeket csak dicsérni tudom. Akárcsak a díszleteket, hiszen (mivel több a helyszín) ezek változatosabbak és szebbek is, mint az előző részben. Szóval egyszer érdemes megtekinteni, ártani nem árt, de nem biztos, hogy évek múltán még bőszen emlékeznénk rá (idézgetni belőle meg végképp nem fogunk...)
7 / 10
 




The Chronicles of Narnia - Prince Caspian
I know about CS Lewis' books since I've first read The Lord of the Rings (it was in an other galaxy...), however, I only read them after watching the first movie. Although I think a Hollywood superproduction is unable to catch their own magic, The Lion, the Witch and the Wardrobe was a quite nice tale on the screen, so I was looking for the newer episode (which is the 4th part in real). Now I don't feel really amazed. At first, I think it's very sensible that Disney made (at least halfly) the production, so we get a lot of crying, (pseudo-)edifying and attitudinizing scene, and I've just hardly cought any good dialogue. And the more than 2 hour long makes this mistakes even more. The story is also changed somewhere, these changes are working ordinally, but for example the Ice Witch-scene is constrained a bit. However, I like very much, that the short tale of the book was made to a "real fantasy film", with intrigues of kings, sieges, a very exciting duel, etc. The set is beautiful and varied too, better than in the first movie. So, for me it was an enjoyable work, but I don't think that we will remember to it after years.
7 / 10

 

Leave a comment

Tags: film fantasy movie


süti beállítások módosítása